A komáromi rendőrök perceken belül elfogták a késes rablót

2020. 04. 16., cs - 20:27
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes egy dohányboltban késsel megfenyegette az alkalmazottat, majd onnan a bevétellel együtt távozott.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 35 éves helybéli férfi 2020. április 16-án 12 óra körül bement egy komáromi dohányboltba. A férfi a ruházatából egy kést vett elő, majd odalépett az eladóhoz, és azt az oldalához szorította fenyegető célzattal, közben a bevétel átadását követelte. Miután a támadó a pénzt megkapta, kiment az üzletből és a pólóját levette. A bűncselekmény elkövetéséről 12 óra 33 perckor érkezett a bejelentés a Tevékenység-irányítási Központba. A rendőrök a rendelkezésre álló adatok alapján megkezdték a tettes felkutatását, akit 12 óra 35 perckor egy közeli utcában igazoltattak. A járőrök az ellenőrzés során a férfinél megtalálták a bűncselekmény során használt kést, valamint az ellopott pénzt is, amit lefoglaltak.

A rendőrök L. Ferencet a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség őt őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy a Komáromi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.