A központi zárat hatástalanították az autókon – a budapesti rendőrök elfogták őket

2021. 02. 04., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Nem sokat zsákmányoltak az elkövetők.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói azonosították és a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve elfogták azt a két budapesti férfit, akik a nyomozás adatai szerint 2021. január 29-én úgy nyitottak fel két autót a fővárosban, hogy egy elektronikai eszközzel blokkolták a központi zárat.

A páros módszere az volt, hogy egyikük a kocsit kutatta át, míg társa követte az autó tulajdonosát, hogy időben jelezni tudja, ha az a parkoló felé indul. Az egyik autóban nem találtak semmit, másikból egy pénztárcát vittek el.

A rendőrök a 42 éves F. Pétert és a 49 éves R. Róbertet 2021. január 29-én elfogták és a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították. A két férfit lopás vétség, illetve lopás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!