A kunszentmártoni nyomozók bilincse kattant a feltételezett elkövető csuklóján

2021. 05. 06., cs - 14:10
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított még a bűncselekmény helyszínén sem tudott lemondani arról, hogy ne látogasson el egy közösségi oldalra. A kft. egyik számítógépén lépett be a virtuális térbe – ez lett a veszte.

Bejelentés érkezett a rendőrség tevékenység-irányítási központjába, mert egy cibakházi kft. udvarára 2021. május 4-én 6 óra és május 5-én 6 óra között bement egy ismeretlen személy.  A hívatlan látogató az irodaház pincelejárójának ajtaját kiszakította, azonban a pincéből nem vitt el semmit. A jogsértő ezt követően a főépület egyik ablakát egy helyszínen talált fakanállal betörte, majd az ablakon át behatolt az ingatlanba, ahol az irodahelyiségekben kutatást végzett. Az elkövető szeszes italokat és egy sárga párnahuzatot vitt magával. 

A bejelentést követően a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, ahol megállapították, hogy az irodában a számítógép bekapcsolt állapotban van.  A nyomozók megtekintették a böngészési előzményeket és azt tapasztalták, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában 60 percnyi időtartamban használta a közösségi oldalát egy cibakházi lakos, aki azonban semmilyen módon nem volt kapcsolatba hozható a kft. tevékenységével, ügyfélkörével. A rendőrök elszámoltatták a 22 éves cibakházi felhasználót, akit bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogtak és előállítottak a Tiszaföldvári Rendőrőrsre.

A gyanúsítotti kihallgatásakor a férfi semmit nem tagadott, beszámolt a terhére rótt cselekmény részleteiről.  Elmondta, hogy az eltulajdonított italokat később megitta, a párnahuzatot pedig elégette.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Végállomás

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen 30 éves horvát férfi ellen, aki 25 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Embercsempészeket fogtak Ruzsán

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei elfogtak két román állampolgárt, akik kilenc határsértőt próbáltak jogellenesen Magyarország területére szállítani.

 

Újabb luxusautót fogtak Csanádpalotán

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök újabb – a német hatóságok által körözött – 20 milliós luxusautót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.

 

Hatékonyabb bűnüldözés

A miskolci polgármester adta át a helyi rendőrkapitányságnak azt a gépjárművet, ami mostantól nagyban elősegíti a munkájukat.

 

A gyanúsított már várta a rendőröket

A betörés után rá-rá nézett egy szerencsi férfi arra a házra, ahová korábban betört, hogy mikor érkeznek meg a bűnügyi helyszínelők. A férfi nem várt hiába, a rendőrök megérkeztek és elfogták a tolvajt.