A letört visszapillantó tükörből tekintettek előre a rendőrök

2021. 07. 05., h - 15:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos sérülést szenvedett az a kerékpáros, akit egy tarcali fiatalember elsodort autójával, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A 3616-os számú úton, Tarcal felől Bodrogkeresztúr irányába haladt 2021. június 28-án 16 órakor egy fiatalember autójával. A sofőr egy vele azonos irányba haladó kerékpárost akart kikerülni, azonban nem tartott megfelelő oldaltávolságot és visszapillantó tükrével elsodorta a biciklist. A baleset során a kerékpáros férfinak súlyos sérülése keletkezett, az autó visszapillantó tükre pedig letört.

A gépjármű vezetője a baleset helyszínén nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A hátramaradt autóalkatrészből a rendőrök rövid időn belül azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert. A férfi kihallgatása során előadta, hogy nem észlelte a balesetet, ezért nem állt meg.

A Szerencsi Rendőrkapitányság az eset kapcsán segítségnyújtás elmulasztása bűntett, illetve közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.