A marcali rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak

2020. 09. 21., h - 13:27
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Volt párja adataival kezdett alkalmi társkeresésbe a bosszúszomjas férfi.

Az ügy adatai alapján egy nagybajomi nő 2020. márciusában tett feljelentést volt élettársa ellen, aki egy internetes közösségi oldalon a fényképeit engedély nélkül felhasználva, alkalmi társkeresésre utaló bejegyzést helyezett el. A hirdetésben feltüntette a sértett telefonszámát is, amit ezt követően több ember is felhívott. Az egyenruhások a 48 éves pölöskei férfit személyes adattal visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Marcali Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.