A marcali rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasoltak

2021. 01. 27., sze - 15:47
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kaposvári betörőpárost terhel a megalapozott gyanú.

Az ügy alapján az akkor még ismeretlen tettesek 2020. október 10-én, reggel 6 és délután 4 óra között betörtek egy csákányi lakóingatlanba, ahonnan akkumulátorokat, ékszereket és készpénzt tulajdonítottak el több-százezer forint értékben.

Az adatgyűjtés során egy 25 és egy 37 éves kaposvári lakos került a hatóság látókörébe, akiket az egyenruhások az elkövetést követő ötödik napon elfogtak. B. Márkot és B. Ferencet a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat.

A rendőrök a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Marcali Járási Ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.