A mezőtúri nyomozók a TISZA MEKTO közreműködésével fogták el a feltételezett elkövetőket

2020. 09. 10., cs - 16:28
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak éppen új pszichoaktív anyagot adtak el a mezőtúri lakásuk kapujában.

A Mezőtúri Rendőrkapitányság eljárást folytat új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendőrkapitányság nyomozói a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységével megjelentek egy mezőtúri lakos házánál 2020. szeptember 9-én 19 órakor. A rendőri intézkedés alkalmával a nyomozók tetten értek egy helyi és egy gyomaendrődi lakost, akik a lakóház kapujában új pszichoaktív anyagot vásároltak az ingatlan két lakójától. Az egyenruhások a házban kutatást végeztek, ami során feltehetően fegyvert vagy annak utánzatát, készpénzt, növényi őrleményt és kábítószer csomagolásához használt tárgyakat foglaltak le.  A rendőrök elfogták és a Mezőtúri Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyeket.

A nyomozók két mezőtúri lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak, továbbá mindkét terhelt őrizetbe vételéről határoztak, majd a későbbiekben előterjesztést tesznek a letartóztatásuk elrendelésére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.