A munkát elvégeztette, a pénzt megtartotta

2021. 07. 14., sze - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A II. kerületi nyomozók egy férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Az eljárás adatai szerint az 53 éves budapesti Sz. Géza a 44 éves győri T. Ildikóval 2018 végétől több olyan céget alapított, amelyekkel építőipari munkákat vállaltak el az országban, majd azok elvégzésével több embert is megbíztak. A szerződésben foglalt munkát a sértettek hiába végezték el, fizetést nem kaptak. Sz. Géza alkalmazottjainál arra hivatkozott, hogy a munkákért ígért összeget ő sem kapta meg, így nem tud fizetni, pedig a pénzt megkapta és meg is tartotta. A gyanú szerint a férfi közel 3 millió forinttal károsított meg sértetteket.

A rendelkezésre álló adatok szerint Sz. Géza közreműködött abban is, hogy 2020 februárjában az 54 éves komáromi A. Mónika valótlan tartalmú okiratokkal egy újabb ilyen cég ügyvezetője legyen. A céghez kapcsolódó bűncselekmények nyomozása folyamatban van.

T. Ildikó és A. Mónika az eljárás során a hatósági idézéseken megjelent, azonban a férfi lakóhelye ismeretlen volt, így a II. kerületi Rendőrkapitányság 2021. március 31-én körözést adott ki ellene. Sz. Gézát 2021. július 9-én egy igazoltatás során fogták el a fővárosban.  Kiderült, hogy másik két ügyben is körözték: a XIII. kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás, míg a Veszprémi Törvényszék jogerős börtönbüntetés letöltése miatt kereste.

A II. kerületi nyomozók Sz.Gézát és T. Ildikót kisebb kárt okozó csalás vétség, valamint nagyobb kárt okozó csalás bűntett, ezenkívül Sz. Gézát és A. Mónikát közokirat-hamisítás bűntett elkövetésével is gyanúsítják. Kihallgatásukon tagadták a bűncselekmények elkövetését.

Sz. Gézát a kihallgatását követően a börtönbüntetés letöltése miatt átszállították az illetékes büntetés-végrehajtási intézetbe. A két nő szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam