A nagyatádi rendőrök lopás miatt indítottak eljárást

2021. 09. 18., szo - 15:27
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jótevőit lopta meg az elszökött fiatal.

Az ügy adatai alapján az alig 14 éves fiú 2021. szeptember 16-án, késő este Kutason kérte meg egy ismerősét, hogy segítsen neki hazajutni Ötvöskónyiba. A férfi éppen oda tartott, így barátnőjével felajánlották, hogy autójukkal elviszik őt is. A fiatal a hátsó ülésen foglalt helyet, ahonnan feltűnésmentesen hozzáfért a nő táskájához. Az út során kivette a sofőr pénztárcáját, amiből több mint 50.000 forintnyi készpénzt tulajdonított el.

A bejelentést követően a körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A rendőrök a fiatalkorút lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd visszavitték a gyermekvédelmi intézménybe, ahonnan eltűnéséről egy nappal korábban érkezett bejelentés.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.