A pláza biztonsági őreire támadtak

2020. 01. 09., cs - 09:44
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári nyomozók öt embert vettek őrizetbe.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást 2020. január 8-án. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettesek 15 óra magasságában egy kaposvári bevásárlóközpont parkolójában előzetes szóváltást követően támadtak rá a bevásárlóközpont biztonsági alkalmazottjaira golfütőkkel és egyéb támadóeszközökkel. Az ütlegelést egy járókelő közbelépése, valamint a biztonsági személyzet határozott fellépése állította meg, melyet követően a támadók személyautójukkal sietve hagyták el a helyszínt.

Az összehangolt rendészeti és bűnügyi munka eredményeként a rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket a Kaposvári Rendőrkapitányságra állítottak elő. A nyomozók H. László, H. Lászlóné, H. Zsanett és H. Patrik kaposvári lakosokat, valamint fiatalkorú társukat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.