A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt

2020. 07. 20., h - 14:35
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszapüspöki férfi jogtalanul használta más autóját - nem jutott messzire, mert útközben balesetet szenvedett.

Ismeretlen személy Tiszapüspöki belterületén egy utcán parkoló, nyitott autóba – amiben a jármű indítókulcsa is benne volt – beült 2020. július 18-án az éjszakai órákban és azzal, a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül, elhajtott. A sofőr haladása során a Törökszentmiklós külterületén kialakított ideiglenes körforgalom egyik betontömbjének hajtott, majd a gépkocsit hátrahagyva, gyalogosan távozott.

A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták és előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jogsértőt, akit gyanúsítottként kihallgattak és az őrizetbe vételéről határoztak. A férfi beismerő vallomást tett, ami során elmondta, hogy azt érezte, hogy be kell mennie Szolnokra, ezért először gyalogosan indult neki a több mint húsz kilométeres útnak, majd meglátta az utcán parkoló autót és azzal ment tovább.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.