A rendőrök köszöntek is

2021. 08. 06., p - 09:18
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai nyomozók elfogták azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint kést rántott egy ismerősére, mert nem köszönt neki vissza, majd bántalmazta, melyben rokonai is aktívan részt vettek.

Vásárolni indult egy 51 éves nagykátai férfi 2021. augusztus 1-jén, amikor útközben összetalálkozott szomszédjával, R. Sándorral, aki sérelmezve, hogy nem köszönt neki vissza késsel lépett felé, kezét ütésre emelte. Az első támadó mozdulattól az áldozat el tudott hajolni, de a második ütéstől földre esett, mire R. Sándor ráugrott és a kés nyelével további, nagy erejű ütéseket mért a fejére. A bántalmazásba a támadó időközben utcára szaladó rokonai csatlakoztak és rugdosni kezdték az 51 éves férfit. Egy szomszéd vette észre az eseménysorozatot, rákiabált az erőfölényben lévő bántalmazókra, akik erre abbahagyták az erősen vérző férfi verését.

Az áldozat bemenekült a segítségére siető szomszédhoz, de a három férfi késsel a kezében oda is követte, folytatták a bántalmazást. Egy negyedik ember állt közéjük és kirángatta a támadókat.

A nagykátai rendőrök minden elkövetőt felkutattak és elszámoltattak. Mindhárman tagadták a terhükre rótt cselekmény elkövetését, panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Elmondásuk szerint az áldozatot nem bántották, bár kihallgatásukkor eltérően emlékeztek a történtekre.

Az azóta letartóztatott 30 éves R. Sándor ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének, a szabadlábon védekező 52 éves R. Sándor ellen súlyos testi sértés bűntette kísérletének, a 26 éves R. György Józseffel szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.