A rendőrök őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt

2020. 09. 16., sze - 12:34
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a terhelt két jászkiséri családi házból lopott.

Bejelentés érkezett a rendőrség tevékenység-irányítási központjába, mert ismeretlen személy bement egy jászkiséri családi ház udvarára 2020. szeptember 14-én 20 óra és 20 óra 30 perc között, és onnan egy kerékpárt lopott el.  Kis idő elteltével újabb bejelentés futott be a tevékenység-irányítási központba, mely szerint ugyancsak Jászkiséren egy lakóház melléképületéből lopott el ismeretlen elkövető ruhaneműket és szerszámokat 2020. szeptember 15-re virradóra.

Adatgyűjtést követően a jászsági rendőrök gyorsan azonosították, majd elfogták és a Jászapáti Rendőrőrsre előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. Az egyenruhások gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett. A nyomozók kutatás során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított értékek egy részét. A rendőrök a terhelt őrizetbe vételéről határoztak, és a későbbiekben előterjesztést tesznek a letartóztatása indítványozására.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.