A rendőrség lezárta a Fenyő ügy vizsgálatát

2019. 06. 28., p - 14:13
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Egy közel 22 évig tartó eljárás fejeződött be.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2019. június 27-én megküldte a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait.

A Budapest, II. kerület Margit utca 4. szám előtt gépkocsijával forgalmi okok miatt várakozó Fenyő Jánost 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körüli időben géppisztolyból leadott több lövéssel megölték.

Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás 2010-ben vett fordulatot, amikor sikerült az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef R. szlovák állampolgárt azonosítani, majd a Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, illetve az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A Fenyő-gyilkosság háttere – így a felbujtó személye – ekkor még ismeretlen maradt.

A nyomozás 2017-ben új bizonyítékok alapján vett újabb irányt. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, melyet Jozef R. hajtott végre.

A 2017-ben újraindított nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarország és Németország területén, számos szakértői véleményt szerzett be, továbbá 75 személyt hallgatott ki tanúként.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.