A ruhásszekrényből került elő a több ezer éves régészeti lelet

2020. 08. 12., sze - 06:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Muzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon. Jogtalan elsajátítás miatt kell felelnie.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt folytat eljárást B. József és M. Viktor ellen.

 

A nyomozók 2020. augusztus 6-án B. József szolnoki lakásában kutatást tartottak, ahol egy régészeti leletet találtak, amely egyelőre ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő. A régészeti szakértő véleménye szerint az 50 centiméter hosszúságú, vasból készült kés az időszámításunk előtti I-III. századból származó kelta vaskés, mely a korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, és feltehetően egy kelta sírból való.

B. József az otthonában megtalált régészeti leletről úgy nyilatkozott, hogy azt M. Viktortól vásárolta. M. Viktor elmondása szerint a tárgyat egy vásárban vette.

 

Amennyiben bárki a kulturális javak körébe tartozó, talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el. Javasoljuk, hogy amennyiben hasonló tárgyat találnak, vegyék fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezzék a rendőrség számára!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.