A tetőről érkezett

2019. 10. 29., k - 16:38
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 30 éves férfi nem élvezhette sokáig zsákmányát.

Egy Söréden található boltba tört be egy ismeretlen elkövető 2019. október 9-én éjszaka. A betörő felmászott az üzlet tetejére, majd a cserepeket leszedte, úgy jutott be az épületbe, ahonnan a kasszában található készpénzt eltulajdonította. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Móri Rendőrkapitányság munkatársainak összehangolt munkájának eredményeként azonosították az elkövetőt. A 30 éves ászári lakost a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály egységének munkatársai fogták el 2019. október 28-án, majd a férfit kihallgatás céljából előállították. A házkutatás során a rendőrök nagy értékű mobiltelefonokat, készpénzt, ékszereket, valamint egy kisgépet foglaltak le. A nyomozók megállapították, hogy az elkövető korábban a megye egy másik településén két esetben hasonló bűncselekményeket követett el. A gyanúsított elismerte tettét. A nyomozók előterjesztést tettek az őrizetben levő férfi letartóztatásának indítványozásra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.