Adta, vette, lőtte

2019. 06. 05., sze - 13:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök orvvadászat, lopás és lőfegyverrel, illetve lőszerrel visszaélés miatt indítottak eljárást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak látókörébe került egy 21 éves férfi, akiről olyan információjuk volt, hogy orvvadászat, lopás és más bűncselekmények elkövetésével is összefüggésbe hozható.

A felderítők, a debreceni járőrök közreműködésével 2019. június 4-én elfogták N. Ákost. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint engedély nélkül tartott lőszereket és lőfegyvereket, valamint 2019 januárjában egy ismerősével közösen orvvadászott, amikor elejtettek egy több százezer forint értékű dámszarvast.

A rendőrök kihallgatták az egyik debreceni vadászbolt alkalmazottját is, mivel a gyanú szerint lőszert adott el az engedéllyel nem rendelkező nyíracsádi lakosnak, illetve azt a nyíradonyi férfit is, aki illegálisan vadászott a gyanúsítottal.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a férfiakkal szemben több rendbeli lőfegyverrel, illetve lőszerrel visszaélés bűntett, lopás vétség és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottaknál tartott kutatások során több száz darab lőszert és két lőfegyvert foglalt le.

A teljes körű felderítés érdekében a rendőrök továbbfolytatják az ügy részleteinek vizsgálatát.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.