Advent idején is rendőrkézen a tolvaj

2018. 12. 23., v - 07:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 26 éves férfit, aki egy parkoló gépkocsiból lopott.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen személy 2018. december 18-án Győrben, a Szent Imre úton egy parkoló autó jobb első üléséről ellopta a sértett pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és bankkártyával együtt. A Győri Rendőrkapitányság Győri Rendőrőrsének új csoportjában dolgozó kollégái széleskörű adatgyűjtést végeztek és beazonosították az elkövetőt. A rendőri akció során 2018. december 22-én 12 óra 20 perckor elfogták a lopással megalapozottan gyanúsítható 26 éves férfit. A járőröknek P. Zoltán elmondta, hogy a készpénzt kivette a pénztárcából, amit azóta elköltött és megmutatta azt is, hogy a tárcát hova dobta el. A tolvajt a rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. P. Zoltán az eljárás során beismerő vallomást tett.

1

3

A győri rendőrök az ünnepi időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a karácsonyi vásárok, nagyobb bevásárlóközpontok és azok parkolóiban történő ellenőrzésük során a bűncselekmények megelőzése céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.