Akarata ellenére vitte el a nőt

2018. 01. 28., v - 07:46
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nő segítségére kelő élettársra is rátámadt a volt férj, és annak fia Vásárosdombón.

Személyi szabadság megsértése bűntett, rongálás vétség, és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság négy vásárosdombói férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint egy 44 éves férfi 2017. június 6-án 5 óra körül megjelent Kaposszekcsőn, ahol a buszmegállóban várakozó volt feleségét – 41 és 31 éves társai segítségével – akarata ellenére a kocsiba rángatta, majd ezután a nőt vásárosdombói otthonába vitte. A dulakodás során könnyű sérüléseket szenvedő nő telefonon kért segítséget élettársától, aki értesítette a rendőrséget, majd elindult Vásárosdombóra. Amikor a férfi odaért a volt férj házához, látta, hogy a nő épp az ablakon keresztül próbál kimenekülni, azonban a házban lévő személyek ezt megakadályozták. Ezután a volt férj és 19 éves fia meglátták az élettárs kocsiját az udvaron, majd kimentek a házból és egyikőjük egy vasvilla nyelével, a másik pedig egy vascsővel ütötte az autót, a jármű szélvédője berepedt, a visszapillantó tükre letört.

A kocsiban ülő férfi az üvegszilánkoktól könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy férfit, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.