Akcióban a kistarcsai rendőrök

2020. 10. 08., cs - 09:15
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Benzinleszívás, katalizátorlopás, betörés – három férfit állítottak elő.

Egy testvérpárért, valamint harmadik társukért indultak a Kistarcsai Rendőrőrs munkatársai 2020. október 7-én hajnalban. A kerepesi csapat a gyanú szerint 2020. szeptember második felében három alkalommal járt hívatlanul egy felújítás alatt álló ingatlanban. Átmásztak a kerítésen, benyomták az ablakot és számítógép alkatrészekkel, szeszes italokkal (sörrel, borral, üdítővel), és egy doboz túró rudival távoztak. Bűnlajstromukat 2020. szeptember 29-én, majd 2020. október 2-án bővítették. Előbb levágták egy parkoló autó benzincsövét és a tankból 25 liternyi üzemanyagot vittek el, majd 2020. október 2-án egy másik jármű katalizátorát lopták el.

A három bűncselekménnyel legalább 200 ezer forint rongálási, valamint több százezer forint lopási kárt okoztak.

A 22 éves, valamint a 21 éves lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott férfi beismerő vallomást tett, a fiatalabb gyanúsított 31 éves bátyja részben ismerte be a bűncselekmények elkövetését.

A 31 éves G. Norbertet őrizetbe vették, egyben kezdeményezték letartóztatását. Mindhárom férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Kistarcsai Rendőrőrs.

A nyomozók gyanúja szerint az elkövetők további, főként gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekményekkel is összefüggésbe hozhatók, ezek feltárása és vizsgálata folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.