„Aktív” nyugdíjas

2021. 08. 20., p - 10:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök rögtön a bűncselekmény elkövetése után elfogták azt a 70 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy II. kerületi családi házba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt folytat eljárást egy 70 éves budapesti férfivel szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. augusztus 12-én a hajnali órákban egy háromszintes ház erkélyajtaját megfúrta, majd az épületbe bejutva, onnan egy pénztárcát lopott el, amelyben 700 ezer forintnak megfelelő valuta volt. A nyugdíjas elkövető elvitt még három bankkártyát, kulcscsomót és különféle okmányokat.

A férfi ezután autójával próbált kereket oldani, ám a BRFK Bűnügy Bevetési Osztály munkatársai még útközben megállították és elfogták. A rendőrök a kocsiban megtalálták és lefoglalták a betörésből származó pénzt és az okmányokat is, valamint a lakásán tartott kutatás során olyan elektronikai eszközöket, ruhákat és dísztárgyakat is lefoglaltak, amiknek származása még bizonytalan.

H. Istvánt a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi beismerte tettét. A 70 éves férfi már korábban is követett el betöréseket. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.