Aludtak, miközben tolvajok jártak a lakásban

2019. 12. 09., h - 07:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi nyomozók befejezték annak a három férfinak az ügyét, akik az éjszaka közepén besurrantak egy lakásba, majd onnan pénzt, mobiltelefont és egy slusszkulcsot loptak.

A rendőrségre 2019. augusztus 28-án reggel egy nő tett bejelentést, hogy amíg aludtak, a VIII. kerületi lakásukba ismeretlenek bementek, és meglopták őket. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az elkövetők a bejárati ajtó feletti, nyitott ablakon keresztül mentek be a lakásba, ahonnan nemcsak pénzt és mobiltelefont loptak el, hanem egy autó kulcsát is.

A józsefvárosi rendőrök az egyik közelben lévő térfigyelő kamerán észrevettek három férfit, akik közül az egyik, hajnalban egy távirányítót nyomkodott, és kereste a hozzá tartozó autót, amit végül megtalált, de nem vitt el belőle semmit, a kulcsot pedig az ülésen hagyta. A felvételek alapján a nyomozók azonosították az elkövetőket, akik közül az 50 éves budapesti K. Károlyt és a 19 éves fiát még aznap délután Budapesten, a Baross utcában elfogták. Társukat, a 43 éves budapesti T. Sándort percekkel később fogták el a Magdolna utcában. A rendőrök az elkövetőknél megtalálták az ellopott pénzt.

A lopás vétség miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.