Alvó ismerősétől vette el a pénzt

2017. 09. 19., k - 08:30
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves apci férfival szemben.

A gyanú szerint B. István otthonában tartózkodott 2017. szeptember 18-án 6 óra 30 perc körül egyik ismerőse, akitől alvás közben elvette a nadrág zsebében lévő készpénzét. Amikor a sértett felébredt, kérte vissza a pénzt, de őt több alkalommal arcon ütötte. A bejelentést követően a járőrök egy közeli utcában elfogták és előállították a Hatvani Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, majd őrizetbe vétele mellett kihallgatták. A ruházatának átvizsgálásakor előkerült készpénzt a rendőrök lefoglalták.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.