Ásó, bot és végül kés

2017. 10. 02., h - 09:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint nyolcan verekedtek össze Kiskunhalason, a csoport egyik tagja késsel sebesített meg életveszélyesen egy 44 éves helyi férfit.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette R. Ferenc 51 éves kiskunhalasi lakost.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. október 1-jén 14 óra 20 perc körül Kiskunhalason, az egyik presszónál megjelent a gyanúsított és három ismerőse. A vendéglátóegység előtt a csoport egy vélhetően korábbi sérelem miatt szóváltásba keveredett egy 44 éves férfival és három fős társaságával, majd egymást ásóval és botokkal kölcsönösen bántalmazták. A verekedés során R. Ferenc egy késsel a 44 éves sértett hasán egy szúrt-vágott sebet ejtett, amelynek következtében a férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

Az eljárás során a főkapitányság nyomozói garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki négy személyt, akik az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek. A rendőrök előterjesztést tettek R. Ferenc előzetes letartóztatásának indítványozására.

1.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

80 elfogás

Egy férfi a tűzhely mögé bújt a rendőrök elől, őt is megtalálták – pedig nem is körözték. Célkörözési akciókat tartottak Budapesten.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.