Átfestették és elrejtették a lopott autót

2019. 12. 30., h - 15:27
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást három hidegkúti férfi ellen.

Az eljárás adatai alapján állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. december 29-én délelőtt, hogy Veszprém külterületén egy műszaki hiba miatt hátrahagyott több százezer forint értékű személygépkocsit előző éjszaka ismeretlen tettes eltulajdonított. Az ügyben folytatott adatgyűjtés eredményeként a Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 30 éves, egy 32 éves és egy 38 éves hidegkúti lakost, majd a településen elfogták őket. Ezt követően mindhárom tettest előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, és  - a két idősebb férfi őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként kihallgatták őket. Elmondásuk szerint az ellopott autót egyikőjük lakóhelyére vitték, majd az éjszaka folyamán átfestették, és Balatonszőlős külterületén, egy bozótos területen elrejtették. A járművet a nyomozók megtalálták, majd lefoglalták.

A három elkövető ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás.

autó


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.