Autó a síneken

2021. 12. 30., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A sofőr eltiltás hatálya alatt, ittasan, nyomkövetővel a bokáján sodródott le az útról, miután fizetés nélkül hajtott el egy benzinkútról - a budapesti rendőrök befejezték a nyomozást a baleset ügyében.​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárásának adatai szerint halmozta a jogsértéseket a 2021. január 8-án 23 óra 30 perc körül a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác úti felüljáróról a villamossínekre boruló autó vezetője. A rendőrök érkezésekor a helyszínen egy férfi és egy nő tartózkodott – mindketten könnyű sérülésekkel megúszták. Elmondásuk szerint az autót egy harmadik vezette, aki állítólag elszaladt. A rendőröknek azonnal gyanús lett a történet. Harmadik utasra semmilyen bizonyíték nem utalt. A hátsó ülésen nem nagyon volt hely, a járműből előkerült viszont három vodkás- és egy tequilásüveg, valamennyi üresen. A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, emiatt lábán nyomkövetőt viselt. Bár korábban eltiltották a vezetéstől, az autóban rögzített nyomok és a beszerzett adatok alapján ő vezetett.

A zuglói nyomozók járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves M. Antalt, akinek ittasságát szakértői vizsgálat is igazolta.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.

Az autó útvonalának feltérképezésekor arra is gyanú merült fel, hogy egy közeli benzinkúttól nem sokkal korábban fizetés nélkül hajtottak el. A rendőrök ez ügyben, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt külön eljárást indítottak. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.