Autókból loptak

2019. 08. 16., p - 10:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök rövid időn belül elfogták a két fiatalt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. augusztus 14-én éjszaka arról, hogy Hajdúböszörményben több gépjárműből különböző vagyontárgyakat loptak. Az egyenruhások adatgyűjtést végeztek és a beszerzett információk alapján megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását.

A helyi körzeti megbízottak rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 és 15 éves debreceni fiúkat, akiket a rendőrkapitányságon a nyomozók kihallgattak. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A nyomozás adatai szerint a fiatalok több autóból loptak és egy nyitott gépkocsit – a tulajdonos engedélye nélkül – használtak is.  

Velük szemben a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.