Az angyalföldi nyomozók elfogták a „bitcoinos” rablókat

2017. 12. 28., cs - 09:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit és két társát, akik együtt tervezték meg, hogy pénzváltás ürügyén kirabolnak egy férfit Angyalföldön.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves K. George társával, a 19 éves R. Péterrel 2017. december 23-án 1 óra 40 perc körül Budapest XIII. kerületében, egy Balzac utcai lépcsőházban találkoztak a sértettel, akivel előzetesen K. George abban állapodott meg, hogy a pénzét digitális fizetőeszközre, bitcoinra váltja át. A férfit a lépcsőházba K. George engedte be és kísérte fel a harmadik emeletre, azonban ekkor megjelent R. Péter, aki a lépcsőházban a sértettet többször megütötte, majd egy késsel megfenyegette és elvette tőle a táskáját. R. Péter a férfi táskájával és a benne lévő pénzzel együtt kifutott a lépcsőházból, ahol R. Péter édesapja egy bérelt autóval várt rá, majd a gépkocsival elmenekültek a helyszínről.

A sértett feljelentését követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága  felfegyverkezve elkövetett rablás gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Később a nyomozók beazonosították a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetőjét, a 43 éves K. George-ot, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A bevezetett nyomozási cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a nyomozók 2017. december 27-én, az esti órákban a bűncselekménnyel összefüggésben házkutatást tartottak egy VIII. kerületi lakásban, ahol mindhárom férfit elfogták és előállították.    

A nyomozók a három férfi gyanúsítotti kihallgatását követően - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.