Az autó színe miatt bukott le

2018. 03. 06., k - 09:47
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri rendőrök egy Opel típusú személygépkocsit ellenőriztek, aminek az alvázszám karaktereit megváltoztatták.

A Kisbéri Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 42 éves helyi lakos ellen.

A járőrök 2018. március 5-én 12 óra 10 perckor Kisbéren, a Városháza téren ellenőriztek egy szürke színű Opel típusú személygépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a forgalmi engedélyben a jármű színére vonatkozó bejegyzésben fehér szín szerepel. A rendőrök a további ellenőrzés során azt is megállapították, hogy a jármű alvázszám karaktereit megváltoztatták és annak környezetében a fényezés is eltérő árnyalatú volt. A rendőrök a 42 éves járművezetőt a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a járművet lefoglalták és a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. T. József a bűncselekmény elkövetését beismerte.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.