Az éj leple alatt akart lopni, tetten érték

2019. 10. 13., v - 08:55
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás kísérlete miatt indított büntetőeljárást egy 22 éves ercsi lakos ellen.

A sértett 2019. október 12-én éjfél után tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy betörtek az ercsi lakásába. A rendőrök tíz percen belül a helyszínre érkeztek, ahol elfogtak egy 22 éves helyi lakost. A férfiről megállapították, hogy előzőleg a kerítésen átmászott, a sértett házának falán lévő kamerát elfordította, majd a ház oldalának, egy ablak alá létrát támasztott, amin felmászott, és az ablakot befeszítette. Ezt követően a nyílászárón bemászva a lakóingatlanba beesett, minek következtében a fején megsérült. Az ingatlan tulajdonosa a zajra felébredt, és a nappaliban szembetalálkozott az idegennel. A besurranót az egyenruhások a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétségének kísérlete miatt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.