Az éjszaka önjelölt urain ütöttek rajta a rendőrök Budapesten

2021. 10. 12., k - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Fordulatot vett az erzsébetvárosi légpisztolyos lövöldözés története. A BRFK nyomozásának adatai szerint az airsoft fegyver azt követően került elő egy hete, hogy egy szomszédos szórakozóhely biztonsági őrei törtek-zúztak egy VII. kerületi játékteremben. A budapesti rendőrök most fogták el a zsarolással és más bűncselekménnyel gyanúsított négy férfit.

Légpisztolyos lövöldözéshez riasztották a fővárosi rendőröket 2021. október 3-án hajnalban a főváros VII. kerületében. Ketten szenvedtek könnyű sérüléseket, a lövöldöző férfit a helyszínen elfogták. Az erzsébetvárosi nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanújával indítottak eljárást, az airsoft fegyvert lefoglalták.

A beszerzett adatok arra utaltak, hogy a háttérben több húzódik egy átlagos nézeteltérésnél. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya vette át. A Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével folytatott eljárás megállapításai szerint a légpisztolyt egy játékterem alkalmazottja használta azt követően, hogy a szomszédos szórakozóhely biztonsági őrei rá és munkatársaira támadtak. Fenyegették és bántalmazták a játéktermet vezető nőt és két alkalmazottját, majd törni-zúzni kezdtek a helyiségben. A vizsgálat adatai szerint a támadók azt akarták elérni, hogy újra ők védhessék a játéktermet is. A légpisztolyt az egyik alkalmazott használta.

A zsarolás és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt folytatott eljárásban a fővárosi nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Készenléti Rendőrség támogatásával október 8-áról 9-ére virradóan ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön.

A budapesti nyomozók kihallgatásukat követően őrizetbe vették a 44 éves L. Rudolfot, a 47 éves K. Csabát, a 28 éves G. Dánielt és a 20 éves J. Attilát. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Frontális ütközés

Két autó karambolozott Sajópüspöki és Bánréve között. A balesettel érintett útszakaszt a rendőrség teljes terjedelmében lezárta.

 

Tálcával vitte volna az ékszert

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy helybéli férfit, aki több tálca arany ékszert kísérelt meg ellopni egy helyi ékszerüzletből, csaknem 1 millió forint értékben.