Az összehangolt munka eredménye

2021. 10. 09., szo - 15:44
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiterjedt cannabis-ültetvényt nevelgettek Csépa külterületén a gyanú szerint.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály eljárást indított jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt ismeretlen tettes ellen. Információ jutott a rendőrség tudomására, miszerint Csépa külterületén, egy nádasban, több helyen jelentős mennyiségű cannabis növényt termesztenek. Az eljárás során a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság, a Rendészeti Igazgatóság Mélységi és Közterületi Támogató Osztály, valamint a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közrendvédelmi Osztály Mélységi és Közterületi Támogató Alosztály állománya összehangolt akció keretében elfogott három férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak. Tőlük a rendőrök - a lakhelyeiken végzett kutatás alkalmával - lefoglaltak közel háromszáz tő és 70 kilogramm szárított cannabist, négy darab személygépkocsit, többmillió forint értékű aranyékszert, és készpénzt. A nyomozók a két kunszentmártoni és egy szelevényi lakost jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették majd a bíróság elrendelte letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.