Az utcán támadta meg

2018. 08. 19., v - 08:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nőt rabolt ki egy 55 éves érdi férfi Pilisen.

A nyomozás adatai szerint az 55 éves férfi 2017. augusztus 13-án 19 óra és 20 óra között Pilis, Attila utcában előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 58 éves nőt, akitől ennek során készpénzt vett el. A sértett a bántalmazást következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A monori rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2017. augusztus 15-én elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók az érdi lakost rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

"

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Monori Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!