Azonosították a debreceni emberölés feltételezett elkövetőjét

2018. 02. 24., szo - 05:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 32 éves férfit.

Mint arról korábban hírt adtunk, 2018. február 19-én 16 óra 20 perc körül Debrecenben, a Nagyerdőben találtak rá járókelők egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a városban széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a rendőrök az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.

A beszerzett információkat követően a nyomozócsoport látókörébe került egy 32 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók K. Attilát 2018. február 23-án emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A megalapozott gyanú szerint a férfit 2018. február 20-án egy másik bűncselekmény elkövetésével összefüggésben fogták el a járőrök Debrecenben. K. Attila aznap 17 óra 45 perc és 18 óra 40 perc között Debrecenben gyalogosan közlekedett a Rákóczi és Csapó utcák, valamint a Burgundia és Monti Ezredes utcák kereszteződésében, ahol előzetes szóváltás nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt. A nyomozók a gyanúsítottat akkor súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. február 23-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.