Azonosították, elfogták, őrizetbe vették

2021. 09. 22., sze - 10:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a debreceni nyomozók azt a férfit, akit 2021. szeptember 21-én fogtak el.

A rendőrségre 2021. szeptember 18-án, majd 2021. szeptember 19-én reggel érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Csapókert városrészben több betörés történt. Az akkor még ismeretlen elkövető több egymás közelében található üzletből készpénzt, italokat, gyümölcsöket lopott el. Két helyre kétszer is visszament.   

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozóinak az elvégzett adatgyűjtés eredményeként, rövid időn belül látókörbe került egy hajdúsámsoni férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. 

A rendőrök a feltételezett elkövetőt 2021. szeptember 21-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták. Mint kiderült, több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Az üzletekbe történt betörések mellett, kerékpárlopással, illetve egy templomból az adománygyűjtő eltulajdonításával. A férfi beismerő vallomást tett. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottat őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.