Azt hitték, megúszták

2021. 04. 20., k - 14:20
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Még rendszámokat is loptak a bűncselekmény elkövetéséhez azok a külföldi személyek, akik feltörtek egy üzletet Makón. Egyiküket már elfogták a rendőrök.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2021. február 27-én hajnalban autóval érkeztek a Maros-parti városba. Először két utcán parkoló járműről rendszámtáblákat szereztek, azokat rögtön fel is rakták a sajátjukra. Ezután álltak meg a boltnál, felfeszítették a bejárati ajtót, onnan egy perc leforgása alatt különböző mobiltelefonokat, valamint tableteket vittek el több százezer forint értékben. Távozás közben még visszacserélték a hatósági jelzéseket. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába az eset után hat perccel érkezett bejelentés. A kiérkező rendőrök széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, ennek eredményeként azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akik addigra már külföldre mentek. Egy 28 éves román állampolgárt - a Magyarországra történő belépését követően - 2021. április 18-án fogtak el a járőrök az M43-as autópálya Krak-éri pihenőjében, őt a Makói Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták. Vele és társaival szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfogták a rendőrök

Érvényes vezetői engedély és a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül közlekedett a gépjárművel a 19 éves nógrádmegyeri férfi.

 

Szemmel ténylegesen meglátták

Hiába próbált elsunnyogni a szigetszentmiklósi rendőrök elől, elfogták azt az 57 éves férfit, aki az eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

 

Lopás, rablás, végül őrizet

A kiskunhalasi nyomozók egy napon belül elfogták a fiatalt, aki a gyanú szerint legalább négy bűncselekménnyel gyanúsítható.