Balesetet okozott a Szentendrei úton, majd elhajtott – gyanúsítottként hallgatták ki

2020. 10. 14., sze - 13:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A baleset után megállás nélkül hajtott el a teherautó sofőrje, cserbenhagyással gyanúsítják a budapesti rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. október 10-én 7 óra 17 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Óbudán, a Szentendrei úton baleset történt. A közlekedési járőrök a helyszínen megállapították, hogy a baleset egy szabálytalanul sávot váltó teherautó sofőrje miatt következhetett be, aki a balesetet követően elhajtott a helyszínről. 

A nyomozás adatai szerint a tehergépkocsi vezetője a Szentendrei út külső sávjában állt vészvillogóval, majd hirtelen elindult, és két sávon áthaladva akart besorolni a balra kanyarodó sávba. A teherautó a sávváltáskor egy autós elé vágott, aki, azért hogy elkerülje az ütközést fékezett, majd balra rántotta a kormányt és nekiütközött a kanyarodó sávban piros lámpánál várakozó autónak. A teherautó sofőrje a baleset után megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesetben senki sem sérült meg.   

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya az adatgyűjtések és kamerafelvételek alapján azonosította a teherautót vezető férfit, a 41 éves nyíregyházi O. Ottót, és október 13-án cserbenhagyás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, vallomásában elmondta a rendőröknek, hogy a Szentendrei úton túlment egy kereszteződésen, és mivel nem akart nagyot kerülni, elakadásjelzővel megállt a külső sávban, majd visszatolatott, és átsorolt a négysávos úton. Elmondása szerint balesetet követően pánikba esett, ezért hagyta el a helyszínt. 

A büntetőeljárást a Közlekedésrendészeti Főosztály a férfi szabadlábon hagyása mellett folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.