Bántalmazta az élettársát

2020. 02. 24., h - 11:13
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a nő a folyamatos bántalmazás miatt halt meg. A hajdú-bihari nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A mentőszolgálatra 2020. február 20-án tett bejelentést egy férfi arról, hogy élettársát holtan találta a nagykereki otthonukban. A mentősök a helyszínre mentek és megállapították, hogy a nő testén bántalmazásból származó sérülések vannak, ezért értesítették a rendőrséget. A későbbi orvosszakértői vizsgálatok megerősítették, hogy bántalmazás következtében halt meg a 38 éves sértett.

A nyomozás adatai szerint az áldozatot az 57 éves élettársa folyamatosan verte, ami miatt a nő kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett.

A nyomozók előállították a nagykereki lakost, és gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2020. február 24-én elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfival szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértők Csongrád-Csanád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Öt határsértő Szatymaznál

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.