Bántalmazta, majd magára hagyta

2018. 01. 31., sze - 08:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni járőrök elfogták az emberölés gyanúsítottját. A járásbíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A rendőrök 2018. január 23-án 3 óra körül Debrecenben, az Arany János utcában járőröztek, amikor észrevettek egy a földön magatehetetlenül, hiányos öltözetben fekvő, sérült férfit, akihez mentőt hívtak. Az ezidáig ismeretlen személyazonosságú férfi a kórházban az orvosi ellátás ellenére életét vesztette. Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a férfit halála előtt bántalmazták.

Az ügyben beszerzett információk alapján a nyomozók megállapították, hogy az ismeretlen személyazonosságú sértettet 2018. január 22-én 18 óra körül egy 45 éves férfi Debrecenben, az Arany János utcában lévő lakatlan ingatlanban egy fémcsővel bántalmazta, őt többször lábon és háton ütötte, valamint fejbe rúgta. Az ismeretlen személyazonosságú sértett fenyegetés hatására a cipőjét és kabátját levette, majd a cserépkályhában elégette. R. László ezek után őt az udvarra kihúzta, majd a helyszínről távozott.

A bűncselekmény elkövetésekor a helyszínen jelen volt egy másik férfi is, aki felszólította R. Lászlót, hogy a bántalmazást fejezze be, de ekkor a gyanúsított a vascsővel őt is többször megütötte és megfenyegette.

A nyomozók azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. Miután a járőrök 2018. január 24-én elfogták a debreceni lakost, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd bűnügyi őrizetbe vette. A Debreceni Járásbíróság a rendőrség előterjesztésére 2018. január 26-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.