Barátját bántalmazta

2019. 10. 16., sze - 10:05
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei nyomozók egy 19 éves férfit vettek őrizetbe.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 19 éves salgótarjáni lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2019. október 3-án 23 óra körül Salgótarján belterületén, az utcán hangos szóváltást követően, ököllel arcon ütötte barátját, aki ennek következtében elesett, a fejét beütötte a járdába, majd eszméletét vesztette. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök a 19 éves férfit a rendőr-főkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.