Barátját lőtte meg – a rendőrök elfogták

2021. 11. 29., h - 08:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást a 27 éves férfival szemben.

A rendőrségre 2021. november 28-án 10 óra 34 perckor bejelentés érkezett, amely szerint Győrben, egy belvárosi lakásban lövöldözés történt. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy – előzetes szóváltást követően – egy 27 éves férfi gáz- és riasztó fegyverrel több alkalommal meglőtte az elkövető lakásában tartózkodó barátját, egy 33 éves győri lakost. A sértett a lövések következtében megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

2

Az egyenruhások a lövöldözőt elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

3

4


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.