Barátjuk halálában mutatta meg valódi arcát a drog

2021. 06. 26., szo - 10:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Kábítószer-ellenes Világnapon megrázó riportban mesélnek barátjuk elvesztéséről a fiatalok.

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják világszerte, mi rendőrök pedig nap mint nap küzdünk a drogkereskedelem ellen, hogy minél kevesebb veszélyes szer kerüljön forgalomba.

A kábítószereknek minden évben áldozatául esnek fiúk, lányok, férfiak és nők. A tragédiák mögött családok, barátok próbálják feldolgozni szeretteik elvesztését, és ha tehetnék, sokan visszapörgetnék az idő kerekét; 2020. május 10-ét írtunk, amikor a 17 éves fiú egy házibuliban kábítószerfogyasztást követően kiugrott egy I. kerületi lakás ablakából. A barátok egy balatoni nyaralóból utaztak Budapestre szórakozni, és a buli előtt egyikük ismerősén keresztül kábítószert vásároltak. Az este folyamán a drogtól a fiú zavart és agresszív lett, és az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra. Ekkor még az egyik lány meg tudta őt fékezni, de a fiú ezután átrohant a másik szobába, és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a második emeleti lakásból. A fiút a mentők válságos állapotban kórházba vitték, de sérüléseibe pár nap múlva belehalt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói nem sokkal később elfogták azt a dílert, aki eladta a kábítószert a fiataloknak.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.