Baseballütővel és karóval támadtak – elfogták őket

2020. 11. 10., k - 11:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bácsalmási rendőrök őrizetbe vettek három férfit, akik még nyáron külföldieket bántalmaztak. A banda negyedik tagját keresik.

 

A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrőrsén még 2020. június 29-én nyomozást rendeltek el felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A bejelentés – és a tanúvallomások szerint – röviddel éjfél után több ismeretlen bántalmazott egy bácsalmási házban öt indiai férfit, akik már hosszabb ideje a környéken dolgoztak.

Az idegenek az arcukat teljes egészében eltakaró maszkban jelentek meg a külföldiek által lakott ingatlannál. Betörték a bejárati ajtót, majd megkeresték az ott lakó férfiakat, akiket bottal, baseballütővel bántalmaztak. Az áldozatok mindegyik könnyebben megsérült, az épületben pedig 50 ezer forintot meghaladó rongálási kár keletkezett.

A rendőrőrs nyomozói széleskörű adatgyűjtést hajtottak végre, valamint a település szinte minden térfigyelő kamerájának a felvételét elemezték. Ennek eredményeként beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, négy helybélit. Közülük hármat 2020. november 9-én kora reggel elfogtak. A férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  A bűnbanda negyedik tagjának felkutatása folyamatban van.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.