Befejezett nyomozás

2018. 04. 18., sze - 15:27
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök vádemelést javasolnak két kábítószer-terjesztő, valamint több fogyasztó ellen.

A körzeti megbízottak 2017. szeptember 7-én Marcaliban igazoltattak egy gépkocsivezetőt és utasát. A jármű átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak.

Az egyenruhások - bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - a két helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A lefolytatott házkutatások alkalmával a rendőrök további kábítószergyanús port, növényi származékot, tablettát, valamint azok terjesztéséhez szükséges eszközöket és nagyobb mennyiségű készpénzt találtak, amelyeket lefoglaltak. A büntetőeljárásban beszerzett igazságügyi szakértői vélemény alapján a lefoglalt anyagok kábítószernek minősültek.

A nyomozók K. Bertalant kábítószer-kereskedelem bűntett és új pszichoakítv anyaggal való visszaélés bűntett, míg K. Zoltánt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a 39 éves és a 41 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuknak indítványozására, amelyet a Kaposvári Járásbíróság elrendelt.

Az üggyel összefüggésben további öt személyt hallgattak ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja.

A Marcali Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Marcali Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.