Befejezték a rendőrök a kőbányai emberölés nyomozását

2020. 04. 02., cs - 09:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Tavaly júliusban Frankfurtban fogták el azt a férfit, aki különös kegyetlenséggel ölte meg volt barátnőjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. július 30-án 14 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy egy kőbányai lakásban egy holttestet találtak. A szemle során megállapítást nyert, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és az áldozat volt barátja, a 23 éves Cs. Dániel ellen elfogatóparancsot, továbbá a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója soron kívül európai elfogatóparancsot bocsátott ki. 

A német társszervek a magyar hatóságokkal szorosan együttműködve, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztály segítségével, a Budapesti Rendőr-főkapitányság felkérésére másnap, 2019. július 31-én 18 óra 30 perckor Frankfurtban, egy bevásárlóközpontnál elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Cs. Dánielt.

A magyar hatóságok a férfi kiadatása érdekében a szükséges intézkedéseket megtették, és 2019. augusztus 29-én – őrizetbe vétele mellett – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Háromszor elfogott díler

Kábítószerrel kereskedett, betört, a letartóztatása előtt levágta a lábáról a nyomkövetőt, utána pedig megszökött a XIX. kerületi zsaruk elől. F. Mihály Sándor nem jutott messzire, immár letartóztatták, a bajkeverésnek részéről egy időre vége.

 

Nem messze a Balatontól

A somogyi dombvidéken a nagyjából 4500 lelkes város a 24 települést felölelő járás és egyben a vonzáskörzet központja. A környék rendjére a Tabi Rendőrőrs ügyel. Tabbal együtt 13 ezer főnyi lakosság napi közbiztonságáról kell gondoskodniuk, rájuk hárul ügyes-bajos dolgaik, hatóságot érintő problémáik rendezése.

 

Az év rendőrei

Idén is elismerték az év rend­őrei munkáját, és kihirdették, kik kapnak Bátorságért érdemjelet. Az elismerések többségét később vehetik át személyesen Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminisztertől a díjazott zsaruk.