Behálózta a szépkorúakat, elfogták

2021. 07. 15., cs - 15:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai elfogtak egy 33 éves nőt, aki időskorúakat csapott be, hogy vagyonukat megszerezze.

A helybeli nő 2017-től a világhálón ismerkedett össze idősebb férfiakkal, majd a vagyonuk megszerzése érdekében, őket hamis szerelmi ígéretekkel, és megtévesztő alkalmi találkozókkal hálózta be. A sértettek a hosszú hónapok alatt, több millió forintot adtak át a csábítónak.

A rendőrök az eljárás során megállapították, hogy a nő 2018 és 2020 között, több olyan szegedi albérletbe is beköltözött, amelyeket idősök hirdettek. Az albérleti díjakat azonban nem rendezte és a főbérlők nevében szolgáltatói előfizetéseket kötött, amelyek szintén kiegyenlítetlenek maradtak, ezzel több százezres kárt okozott.

A szegedi rendőrök a feltételezett elkövetőt 2021. július 14-én a kora reggeli órákban elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, végül kezdeményezték letartóztatását.

Vele szemben többrendbeli kifosztás bűntett és üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.                                     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.