Beigazolódott a nyomozók gyanúja

2021. 09. 12., v - 11:02
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószergyanús anyagokat foglaltak le egy tarnazsadányi nőtől.

A Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói 2021. szeptember 10-én délelőtt kutatást tartottak egy tarnazsadányi lakosnál, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy – fogyasztás céljából – ismeretlen forrásból származó kábítószergyanús termékeket szerzett meg, melyeket ezt követően otthonában tárol.

A 25 éves nő házban a mikrohullámú sütőben elrejtve fehér színű, kábítószergyanús anyagokat, valamint egy patikamérleget találtak és foglaltak le a rendőrök.

A nő ellen kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.