Belső banki kapcsolattal rendelkező bűnszövetséget számoltak fel a budapesti gazdasági nyomozók

2021. 02. 10., sze - 09:37
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Megcsapolt bankszámlával, csalással szerzett hitelekkel gyanúsítják a több mint 80 milliós kárt okozó csalássorozat feltételezett elkövetőit.

A fővárosi nyomozók több mint fél éves nyomozómunkája vezetett a bűnszövetségben dolgozó tíz ember elfogásához, akiket csalással és közokirathamisítással gyanúsítanak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály munkatársai.  

Egy budapesti nő 2020. április 9-én megdöbbenve látta, hogy a bankszámláján lévő 62 millió forintját a tudta és beleegyezése nélkül elutalták egy ismeretlen számlára. A BRFK nyomozói a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható csalókat sorra azonosították. A nyomozás adatai szerint K. Györgyné és az élettársa, B. Sándor rávette V. Gergő banki ügyintézőt, hogy a nő számlájához biztosítson nekik netbankon keresztül hozzáférést, majd a belegyezése nélkül a számlán található 62 millió forintot egy általuk beszervezett stróman bankszámlájára utalták, majd az összeget felvették.

A páros munkáját a banki ügyintézőn kívül még két férfi - H. János és F. László – is segítette; ők gondoskodtak a strómanok beszervezéséről – akik legtöbbször nehéz sorsú emberek voltak–, valamint arról, hogy legyen olyan bankszámla, ahová a jogosulatlanul megszerzett pénzt átutalhatják.

A hozzáférési adatok birtokában K. Györgyné és B. Sándor belépett az ügyfél internetbankjába és néhány tranzakciót követően 62 millió forintot utalt az F. László által nyitott bankszámlára. Ezután a pénzt F. László felvette és átadta társainak.

A nyomozás során 2020. májusában elfogták V. Gergőt, 2020. júliusában K. Györgynét, majd a szökésben lévő társuk, B. Sándor ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. A férfi 2020. decemberében feladta magát a rendőrségen, miután megtudta, hogy keresik. A rendőrök K. Györgyné és élettársa, B. Sándor használatában lévő autók átkutatásakor közel 54 millió forintot és 1 millió forint értékű ékszereket találtak. A nyomozók a pénzt, az ékszereket és az autókat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében lefoglalták, valamint zár alá vettek egy ingatlant is.

A nyomozás során további adat merült fel arra vonatkozóan, hogy hasonló módszerrel, szintén V. Gergő banki ügyintéző közreműködésével az egyik fővárosi banknál négy alkalommal strómanok nevére igényeltek 18 millió forint hitelt. A hitelt felvevőknek a gyanú szerint H. Miklós Sándor állított ki különböző jövedelemigazolásokat és hamis bankszámlakivonatokat. A nyomozók H. Miklóst 2021. február 2-án fogták el.

A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a 25 éves V. Gergőt, az 47 éves K. Györgynét és a 38 éves B. Sándort bűnszövetségben és üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette, közokirat-hamisítás bűntette, hamis magánokirat felhasználás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, míg az 58 éves H. Jánost és a 28 éves H. Miklóst üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette, közokirat-hamisítás bűntette, hamis magánokirat felhasználás vétség miatt hallgatták ki, valamint az 58 éves F. Lászlót pénzmosás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A fővárosi banknál igényelt hiteleket felvevő négy férfit a nyomozók csalás bűntett és közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. K. Györgyné jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll, társa B. Sándor letartóztatásban van, társaik szabadlábon védekeznek.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.