Bérgyilkost keresett a budapesti ügyvédnő – ismerősét akarta megöletni

2020. 05. 10., v - 11:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök befejezték annak a 47 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint megbízást adott egy budapesti férfi megölésére.

A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor ügyvédként dolgozó nő 2017-ben Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be, egy korábbi ügyfelén keresztül ismerkedett meg. A nő és a férfi megállapodott abban, hogy Sz. Zsolt megöli az ügyvédnő egyik férfi ismerősét. Ezt a beszélgetést Sz. Zsolt a nő tudta nélkül felvette.

A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére; ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinek ezért kellett volna meghalnia.  

Sz. Zsolt 2017. június 30-án fel is vette a kapcsolatot a férfivel, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinek, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt.  

Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinek a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe, amit 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezett a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Az egész "akciót" K. Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől. A pénzt K. Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vizsgálói a 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, míg társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának  munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.