Besegítettek a rendőrök

2021. 06. 19., szo - 13:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci közterület-felügyelők kértek rendőri beavatkozást egy erőszakosan kéregető és a járókelőket zavaró helyi férfi leállításához. A rendőrök és közterület-felügyelők többször is intézkedtek vele szemben, legutoljára nem viselte jól az elszámoltatást.

Gépkocsizó járőrszolgálatot láttak el a közterület-felügyelők 2021. június 16-án délután Vácon, amikor leintette őket egy asszony. Elmondta, hogy fél elmenni a közeli fagyizó előtt, mivel ott egy ember rendkívül erőszakosan koldul és attól tart, ha nem ad neki pénzt, meg fogja támadni. A közterület-felügyelők a helyszínre érve egy számukra már jól ismert embert láttak elfeküdni egy padon, akivel szemben csak aznap már kétszer is intézkedtek, a jelek szerint hiába.

Újfent megtették, ám a férfi az intézkedés közben folyamatosan kiabált, rúgkapált, harapott és masszív ellenállást tanúsított, a három közterület-felügyelőt meg is sebesítette, rendőri segítséget kértek.

A kiérkező járőrök P. Zsoltot elfogták és előállították. Gyanúsítotti kihallgatásakor a cselekmény elkövetését tagadta, a történteket épp ellenkezőleg állította be, szerinte a három férfi lépett fel támadólag vele szemben.

A 22 éves férfi ellen a Váci Rendőrkapitányság három rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettének, valamint három rendbeli könnyű testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság június 18-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.